Óriási érdeklődés a ZONE Klaszter „Elektromos Járművek Magasfeszültségű Rendszerei – Tudatosság és munkavédelem kurzusa iránt

Óriási érdeklődés a ZONE Klaszter „Elektromos Járművek Magasfeszültségű Rendszerei – Tudatosság és munkavédelem” kurzusa iránt

Örömmel számolunk be arról, hogy cégünk nemrégiben nagy sikerrel tartotta meg a járműipari képzési programunk keretébe illeszkedő, „Elektromos Járművek Magasfeszültségű Rendszerei – Tudatosság és munkavédelem” kurzus első tréningjeit. A képzés része a „Járműipari kompetenciafejlesztő programunknak”, és célja az elektromos és hibrid járművek biztonságos használatával kapcsolatos ismeretek átadása. Az első képzési alkalmakon a Knorr-Bremse, az ITK Holding és a Bosch szervizek szakemberei vettek részt, akik érdeklődéssel és elkötelezettséggel vágtak bele a tanulásba és tették le a záróvizsgát. A résztvevők első körben az online elérhető tartalmakat sajátíthatták el, majd személyes tréning során mélyíthették el gyakorlati tudásukat.

A képzés céljai között szerepel a forgalomban lévő elektromos és hibrid járművek nagy energiájú elektromos rendszereivel kapcsolatos veszélyek megismerése, valamint az elektromos és hibrid járművek környezetében történő biztonságos munkavégzés alapelveinek elsajátítása.

A képzési tematikáról bővebben.

A képzés egyike a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló „Járműipari Kihívások – Kompetencia Fejlesztés” projektünk eredményeinek. A projektet a járműipari versenyképességi stratégia hatékony megvalósításának elősegítése érdekében indítottuk el. A hazai járműiparban zajló trendeket egy iparági kutatás keretében térképeztük fel, a fő fókuszt a járműipart érintő szabályozói változások és üzleti perspektívák átvilágítása, valamint az iparági kompetenciamátrix, és a jelen lévő kompetenciahiányok azonosítása (skill-gap analízis) adta. A projekt fontos eleme továbbá a munkaerőtranszformáció alapkövetelményeinek és eszköztárának meghatározása. A ZONE Klaszter járműipari munkaerőtranszformációra vonatkozó programjáról bővebben itt olvashat.

Az iparági elemzés alapján egy komplex, innovatív képzési pilot programot dolgoztunk ki, amely képes megfelelő válaszokat adni a fenti kihívásokra, és segíteni a munkavállalók és a munkáltatók alkalmazkodását. A program első fázisában három képzést indítunk saját fejlesztésű tananyagagaink blended típusú oktatásával. Mindhárom képzés egy e-learning tananyagot és egy személyes tréning alkalmat foglal magában. Induló képzéseink:

  1. Elektromos Járművek Magasfeszültségű Rendszerei – Tudatosság és munkavédelem
  2. Hogy lesz ötletből üzleti növekedés? – Innováció a Design Thinking szemüvegén át
  3. Mit ró a vállalatokra az új ESG törvény? – ESG alapú döntéshozatal

Az utóbbi két kurzus személyes tréningjeit szeptember második felében szervezzük meg. A pilot képzési program tananyaga nyilvános, bárki számára elérhető a weboldalunkon.

Képzéseink célja a valódi, piacképes szakmai tudás biztosítása, gyakorlati fókusszal, amely a tréningrésztvevőket hatékonyan segíti a gyorsan változó technológiákhoz és a piaci környezethez való adaptációban. A résztvevők visszajelzései a tananyagink folyamatos továbbfejlesztésének alapját képezik.

Amennyiben képzéseink felkeltették érdeklődését, kérjük, írjon nekünk e-mailt a további információkért!