A 2024-ben új elektromos és hibrid járművekben telepített akkumulátorok összkapacitása majdnem elérte a 900 gigawattórát világszerte – derül ki a dél-koreai SNE Research elemzéséből. Az adatok szerint a kínai CATL továbbra is a piac vezetője, őt szorosan követve a szintén kínai BYD– írja az autopro.
2024-ben az elektromos járművekben használt akkumulátorok összkapacitása elérte a 894,4 gigawattórát, ami 27,2 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ez az érték jelentős ugrás, figyelembe véve, hogy 2018-ban a globálisan telepített akkumulátorkapacitás mindössze 100 gigawattóra volt. Az elemzés szerint a 2017 és 2023 közötti éves növekedési ütem átlagosan 51,1 százalékos volt. Az akkumulátorpiac 2024-es szereplői között a kínai CATL áll az élen 339,3 gigawattóra kapacitással, amit a BYD követ 153,7 gigawattórával. A harmadik helyen a dél-koreai LG Energy Solution (LGES) áll 96,3 gigawattórával. A negyedik helyet a szintén kínai CALB foglalja el 39,4 gigawattórával, majd az SK On (39 gigawattóra ) és a japán Panasonic (35,1 gigawattóra) következik. A top 10-ben további kínai gyártók, mint a Gotion, EVE és Sunwoda is helyet kaptak.
Kína dominanciája egyértelmű
A kínai akkumulátorgyártók egyértelműen átvették az irányítást: a CATL és BYD együttesen a globális piac 55 százalékát birtokolja, míg az összes kínai szereplő részesedése 67,1 százalékra tehető. Ezzel szemben a dél-koreai LGES, SK On és Samsung SDI piaci részesedése csupán 18,4 százalék, ami közel 5 százalékos visszaesés az előző évhez képest. A piac elemzői szerint a kínai cégek elsősorban a hazai piacra támaszkodva növelik globális jelenlétüket, míg a dél-koreai gyártóknak stratégiát kell váltaniuk, hogy megőrizzék pozíciójukat az egyre bizonytalanabb amerikai és európai piacokon. Az elemzés kiemeli, hogy a siker nem csupán a termelési kapacitás növelésén múlik, hanem olyan kulcsterületeken, mint a fenntartható ellátási lánc és az innovatív technológiai fejlesztések. Az elemzők szerint a jövő akkumulátorpiacának vezetői azok lesznek, akik nemcsak a termelési kapacitásukat növelik, hanem technológiai újításokra és fenntartható ellátási láncra építik üzleti stratégiájukat. Az előretekintő beruházások és a stratégiai szövetségek létfontosságúak az új piacokon való sikerhez – írja az electrive.com.