ESG ALAPÚ DÖNTÉSHOZATAL




ESG alapú döntéshozatal-Mit ró a vállatokra az új ESG törvény?
(Járműipari kompetenciafejlesztő program III. képzés)
Újabb képzéssel bővül Járműipari Képzési Programunk „ESG alapú döntéshozatal-Mit ró a vállatokra az új ESG törvény?" címmel. A képzés két részből áll: a kurzus e-learning oktatása október elején indul, gyakorlatorientált személyes tréningre pedig 2024. október 22-én kerül sor.

Képzésünk része a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával megvalósuló „Járműipari kihívások - Kompetencia Fejlesztés” projektünknek, amelynek előkészítő fázisában mélyinterjúk során térképeztünk fel a járműipari szektorban jelen lévő kompetenciahiányokat, és ez alapján dolgoztuk ki komplex, innovatív képzési programunkat. A pilot program időtartama alatt a képzés díjmentes, a személyes tréning időtartama pedig 4 óra.

A kurzusról röviden:

Az ESG (Environmental, Social, Governance) közismertebb nevén: Fenntarthatóság. Ma már része a mindennapjainknak. Halljuk a reklámokban, médiumokban, podcast-ok tömkelegében, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, sorban állunk a visszaváltó automata előtt, napelem pályázatokat írunk és alkudozunk a beszerelő csapattal. És mindannyian tudjuk, hogy ha már a mindennapjaink része akkor a vállalatoknak – amelyek a mindennapokat tartalommal, termékekkel megtöltik – reagálniuk, foglalkozniuk kell a témával.

Mi az az ESG, mit kell tenni? Ez csupán egy része az éves beszámolónak, vagy hat az általunk gyártott termékekre, a piacra?

A képzésben célunk átfogó ismeretet adni a fenntarthatóság vállalatokat érintő fogalmairól, jogszabályi hátterekről, mindezt úgy, hogy a cégek vezetőinek útmutatót adjunk a témával kapcsolatos feladataikról, határidejeikről, eszközeikről.

A tréner: Bognár Ildikó, fenntarthatósági és ESG szakértő, aki a mellett, hogy innovációs háttérrel is rendelkezik, nagyvállalati és kkv szektorban vállalatirányítási rendszerek oldaláról fenntarthatósági jelentések kialakításával kapcsolatos tanácsadó

Tematika:
• Mi az ESG? Milyen fogalmakkal találkozhatunk?
• Milyen a nemzetközi szabályozó környezet?
• Milyen szabványokkal találkozhatunk?
• Mi a helyzet Magyarországon?

Az e-learning tananyag elküldéséhez regisztráljon az alábbi linken.
A képzések megvalósítását a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatta.
 
NGM_fekete_fekete_transzp