A Zone Klaszter is tagja az új, városi mobilitásra fókuszáló EIT Innovációs Közösségnek

Az EIT Innovációs Közösségek olyan dinamikus és kreatív partnerségek, amelyek célja, hogy az európai innovációs és a vállalkozói szellemet felhasználva megoldásokat találjanak a nagy innovációs potenciállal rendelkező területeken meglévő társadalmi kihívásokra. Ahogy a konzorcium mottója („Mobilitás élhető városi terekért”) is szemlélteti, az együttműködés a közlekedés javítására, a közösségek összekapcsolására, a vállalkozások kiszolgálására és a közterületek átformálására irányul.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) 2018. december 5-én a MOBiLus konzorciumot nevezte meg, mint nyertes innovációs közösséget a városi mobilitás témájában. A konzorcium 48 partnerből áll: 13 város, 17 ipari partner és 18 egyetem és kutatóközpont Európában és azon túl.

Az EIT Innovációs Közösségek olyan dinamikus és kreatív partnerségek, amelyek célja, hogy az európai innovációs és a vállalkozói szellemet felhasználva  megoldásokat találjanak a nagy innovációs potenciállal rendelkező területeken – ebben az esetben a városi mobilitás területén – meglévő nagy társadalmi kihívásokra.

A MOBiLus célja az európai versenyképesség erősítése, a mobilitási szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása és a városok vonzerejének növelése. Ahogy a konzorcium mottója („Mobilitás élhető városi terekért”) is szemlélteti, az együttműködés a közlekedés javítására, a közösségek összekapcsolására, a vállalkozások kiszolgálására és a közterületek átformálására irányul. A MOBiLus öt stratégiai célkitűzést határozott meg, ezek alapján szeretne:

• az európai mobilitási és innovációs ismeretek vezető szereplőjévé válni;
• a városi mobilitási szakemberek következő generációjának képzését megvalósítani;
• a fejlesztési ötleteket felhasználni és továbbfejleszteni;
• a jövő mobilitási szolgáltatásainak és megoldásainak felgyorsított megjelenését biztosítani a piacon
• replikálni és skálázni az új mobilitási megoldásokat Európában és azon túl.

A művelet hét évig tart, pénzügyi forrása 1,6 milliárd euró, melyet legfeljebb 25%-ig (vagy 400 millió euró értékig) az EIT finanszíroz. Az első eredmények 2020-ra várhatóak.
A műveletet öt úgynevezett „Innovációs Hub”-ból irányítják, így Koppenhágából (Dánia), Prágából (Cseh Köztársaság), Münchenből (Németország), Barcelonából (Spanyolország) és Helmondonból (Hollandia).

A MOBiLus konzorcium a következő partnerekből áll:

Városok: Amszterdam, Barcelona, Koppenhága, Eindhoven, Hamburg, Helmond, Helsinki, Isztambul, Milánó, München, Prága, Tel Aviv.

Egyetemek és kutatóközpontok:
Aalto Egyetem, Amszterdam Metropolis Megoldások Intézete, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, CARNET, CTAG, Cseh Műszaki Egyetem, ENEA, École Polytechnique Fédérale de Lausanne, Eindhoven Műszaki Egyetem, Fraunhofer Társaság, Információelmélet és Automatizálás Intézet, KTH Royal Technológiai Intézet, NFF, Katalóniai Műszaki Egyetem, Dán Műszaki Egyetem, Müncheni Műszaki Egyetem, Technion – Izrael Műszaki Egyetem, University College London.

Ipari cégek: Achmea, Altran, Amadeus, BMW, Colruyt Csoport, E.ON, MOL, Oracle, SEAT, Siemens, Skoda Auto, TASS International, TomTom, Tractebel, UnternehmerTUM, Volkswagen, ZONE Klaszter.

A konzorcium szóvivője és kapcsolattartója, Maria Tsavachidis, vezérigazgató: maria.tsavachidis@siemens.com, +49 173 9754660.

2019 januárjától az Innovációs Közösséget „EIT Urban Mobility”-nek hívják.
https://eit.europa.eu/newsroom/eit-announces-two-innovation-communities-manufacturing-urban-mobility