A felgyorsult urbanizáció miatt fuldokló városaink problémái, a több száz év örökségét hordozó, elavult infrastruktúrák akadályai, a fenntartható mobilitási megoldások korlátai olyan izgalmas kihívások, amelyek egyre sürgetőbb válaszokért kiáltanak. Instant válaszaink nincsenek, felhalmozott tudásunk viszont igen. A több európai ország innovációs klasztereinek összefogásával megvalósuló REMOBILISE projekt 2023. november 15-17. között lezajlott budapesti rendezvénysorozata többek között a fenti témákat járta körbe nemzetközi és hazai iparági szereplők, ágazati döntéshozók és szakértők segítségével. A tudásmegosztás és tapasztalatcsere mellett a REMOBILISE és a rendezvénysorozat célja a hazai és az európai e-mobilitási ökoszisztéma szereplőinek összekapcsolása, valamint az együttműködési lehetőségek támogatása – mondta el Erős Veronika az EIT Urban Mobility Tudás és Innovációs Közösséget létrehozó nemzetközi egyesület elnök-helyettese, a ZONE Klaszter üzletfejlesztési vezetője. A nemzetközi projekt hazai tagja, és a budapesti eseménysorozat szervezője a ZONE Klaszter. Az előttünk álló évtized a fenntartható mobilitás területén is paradigmaváltást hoz. Különösen igaz ez most, amikor a mesterséges intelligencia fejlődése naponta nyit teret olyan innovatív megoldások számára, amelyek akár még egy évvel ezelőtt is áthidalhatatlan akadályt jelentettek a kutatók és a vállalatok számára. A 21. század forradalmi közlekedési formái, az intelligens közlekedési rendszerek, a top technológiai megoldások már a rendelkezésünkre állnak, ám az infrastruktúra, a szektor ököszisztémájának fejlődése, a törvényi és szabályozói háttérmegalapozása sok esetben még nem tud lépést tartani ezzel az átalakulással. Az elmúlt években, a szén-dioxid kibocsátás csökkentés érdekében egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások jelentek meg. Ennek eredményeként változnak a gépjárműveket érintő uniós környezetvédelmi előírások is, amely azzal jár, hogy átalakul a jármű-, valamint alkatrészgyártói szegmens. Az autóipart érintő területeken a szigorodó klímapolitikai szabályozáson túl, számos további trend azonosítható – digitalizáció, generáció-váltás, stb. – melyek befolyásolják az autóipari ellátási láncok működését. Az önvezető autók, intelligens biciklik és öntanuló drónok szinte mindannyiunk számára karnyújtásnyira vannak, ám ezek biztonságos használata és tömeges elterjedése nagyban függ attól, hogy az intézményrendszer, a finanszírozási környezet, és nem utolsósorban a stratégiai szemléletű, nemzetgazdasági szinten is működőképes energiabázis milyen hátteret tud ennek biztosítani.
„A modern iparágak zöldek és csúcstechnológiásak lesznek” - szögezte le előadásában Dr. Nagy Ádám, iparügyekért felelős helyettes államtitkár. „Az alternatív meghajtású járművek részaránya mind a globális, mind az uniós piacon folyamatosan emelkedik, és ez a tendencia 2030-ig várhatóan tovább növekedik majd. Magyarország arra törekszik, hogy egyfajta biztonságos találkozóhelyet biztosítson a szektor számára. A Németországban bezáró autóipari beszállítók hazánkban nyitnak újra, és ázsiai cégekkel alkotnak értékláncot. A magyar járműipari ökoszisztémát az akkumulátoripar teszi kiemelkedővé és Európában egyedülállóvá. A BloombergNEF kapacitásbővítésre vonatkozó kutatása alapján jó esély van arra, hogy Magyarország a világ 4. legnagyobb akkumulátorgyártójává váljon. A cél ugyanakkor egy fenntartható, társadalmilag elfogadott akkumulátor-értéklánc létrehozása” – hangsúlyozta.
Magyarország kötelezettséget vállalt arra, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet. A cél elérése érdekében három évtized alatt a hazai GDP 3-4%-át kellene visszaforgatni a gazdaságba, az akkumulátoripar, valamint a járműipar fejlesztése pedig a vállalás sikeres teljesítésének sarokkövét képezi. A hazai folyamatok természetesen a közös Európai Uniós kontextusba illeszkednek, így a nyugat-keleti együttműködés előmozdítása kiemelt jelentőséggel bír. A magyar akkumulátoripar az elmúlt öt évben exponenciális növekedést mutatott, és jelentős akkumulátor-értéklánc alakult ki a hazai gazdaságban, amely elsősorban a közel 20 milliárd eurós közvetlen külföldi tőkebefektetéseknek köszönhető. A Magyar Akkumulátor Szövetség elsődleges célja, hogy segítse a kormányzat akkumulátor-stratégiájának megvalósítását – világított rá az akkumulátoripar hazai gazdaságban betöltött stratégiai szerepére Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője, korábbi energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár.
A REMOBILISE fontos célja az e-mobilitás területén aktív innovatív kis-és középvállalakozások támogatása. A konferencián a hazai és régiós e-mobilitási ökoszisztéma versenyképességének aktualitásait az innovatív projekteket támogató, scaling up szervezetek képviselői járták körbe egy kerekasztal-beszélgetésben. A beszélgetés keretében Szolnoki Szabolcs, technológiáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy Magyarországon a stratégiákban való gondolkodás, a megfelelő jogi környezet és a célzott finanszírozási programok, különösen a technológiaorientált befektetések jelenthetnek megoldást a vállalatok innovációinak előmozdítására.
A háromnapos rendezvénysorozat az egész napos konferencia mellett innovatív site-visit-eket és egy célzott, forrásbevonásra fókuszáló tréninget foglalt magában. A második napon helyszínbejárásokra került sor a nemzetközi delegáció és az európai mobilitásfejlesztésben és járműiparban érintett klaszterek részvételével. A nap első felében a járműfejlesztésre és flotta zöldítésre nagy hangsúlyt helyező Volánbusz Zrt. székesfehérvári elektromos Ikarus busz flottája, és annak elektromos töltési rendszere, valamint az Ikarus család legújabb midi busza került bemutatásra. Majd a delegáció felkereste a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, ahol a cég szakemberei a magyarországi Bosch csoport tevékenységébe és a legújabb e-mobilitási innovációkba adtak betekintést, többek között egy vészfékezési teszt demonstrációját is láthattuk az 1 éve felavatott tesztfelületen. Az esemény harmadik napján a nemzetközi delegáció és a projektpartnerek részt vehettek egy interaktív workshop-on, amelyen a sikeres Horizon Europe pályázásról sajátíthattak el ismereteket.