Az európai gépjárműipar jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd indul január 30-án 

"European flags in front of the European Commission headquarters in Brussels, Belgium. ( Motion Blurred on flags)"

Amint azt Ursula von der Leyen elnök bejelentette az Európai Parlamentnek 2024. november 27-én, az Európai Bizottság január 30-án stratégiai párbeszédet indít az európai gépjárműiparral, a társadalmi partnerekkel és más fontos érdekelt felekkel. A kezdeményezés egyrészt nyomatékosítja, hogy a Bizottság elkötelezett az európai jólét szempontjából oly fontos ágazat jövőjének biztosítása mellett, másrészt előmozdítja a testület éghajlat-politikai céljainak és tágabb társadalmi célkitűzéseinek teljesítését. 

A Bizottság elismeri, hogy sürgősen fel kell lépni az európai gépjárműipar védelme érdekében, és biztosítani kell az ágazat jövőjét az Európai Unión belül. Az Ursula von der Leyen elnök irányításával zajló stratégiai párbeszéd célja, hogy bevonja az ágazati szereplőket, a szociális partnereket és az érdekelt feleket, akik egymással együttműködve értelmezhetik a kihívásokat, dolgozhatnak ki megoldásokat és tehetnek konkrét lépéseket. A Bizottságon belül Dzidzikósztasz biztos feladata, hogy cselekvési tervet dolgozzon ki az ágazat számára. A stratégiai párbeszéd a terv kidolgozását is segíteni fogja. 

A Stratégiai párbeszédet von der Leyen elnök vezeti, és gyakorlati szinten rendszeres találkozókat jelent majd, melyeken az iparági szereplők (gyártók, beszállítók), biztosok és egyéb stakeholderek, köztük a civil társadalom képviselői is részt vesznek. Tematikus munkacsoportok dolgoznak ki részletes javaslatokat, emellett szélesebb körű konzultációk zajlanak majd az iparág többi szereplőjével. Az Európai Tanács és az Európai Parlament szoros kapcsolatot tart majd az egész folyamat során. 

A főbb témák között szerepelnek az innováció, a tiszta átállás és a dekarbonizáció, a versenyképesség és az európai gazdaság ellenállóképessége, a kereskedelmi kapcsolatok és a nemzetközi „egyenlő játszótér”, valamint a szabályozás egyszerűsítése és a folyamatoptimalizálás.  

Háttér 

Az autóipar, amely az európai gazdaság egyik alappillére, több mint 13 millió embernek ad munkát, és körülbelül 7%-ot tesz ki az EU bruttó hazai termékéből. Az iparág jelentős átalakuláson megy keresztül, amelynek elsőszámú mozgatórugója a digitalizáció, a dekarbonizáció, a fokozódó verseny és a változó geopolitikai helyzet. Ezek a tényezők pedig rég nem látott kihívások elé állítják az európai autógyártókat megszokott erősségeit.  

Az iparág jövőbeli versenyképessége érdekében az Európai Bizottság elindítja a Stratégiai párbeszédet, amelynek célja, hogy közösen dolgozzon ki és valósítson meg olyan megoldásokat, amelyek fenntartják az iparág globális pozícióját és biztosítják versenyképességét.