November 19-én az EIT Urban Mobility az elindulásának évfordulóját ünnepelte a Barcelonai Smart City Expo kongresszusán. Az esemény az EIT Innovációs Közösség hivatalos elindulását képviselte, amelynek célja a városok, vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek együttműködésének elősegítése és finanszírozása mobilitási megoldások létrehozása érdekében, amelyek felgyorsítják az átalakulást az élhetőbb városi terek felé. Az EIT Urban Mobility kezdeményezésének bemutatása során a ZONE Klaszter emblémája a milánói és barcelonai polgármesterek mögött került kivetítésre.
Ezt követően elkezdődött a hivatalos megnyitó ünnepség, mintegy 150 résztvevővel. Az inspiráló nyitóbeszédeket az EIT Urban Mobility vezérigazgatója, az UPC rektora, az Európai Bizottság barcelonai képviseletének vezetője és az EIT Kommunikációs és Érdekképviseleti vezetője tartotta.
Ezután interaktív panelvita és tematikus beszélgetés következett, amelyet magas szintű előadók tartottak különböző egyetemektől, tudományos intézetektől, városoktól és az ipartól, természetesen mindannyian az EIT Urban Mobility közösségét képviselően.
A megnyitó esemény jelentős mérföldkövet jelentett partnerségünk számára, ezzel kezdetét vette a 21. századi városok mobilitási megoldásainak oktatására és ösztönzésére irányuló tevékenységünk.